Napfényes otthon a város tetején

Budaörs tetején, ahol a dombok zöldje szinte benyúlik az ablakon, nem kérdés, hogy minek kell meghatároznia egy otthon hangulatát. A természet itt nem háttér. Partner. És ez a ház ezt tudja.

Az ember belép, és azonnal érzi: itt minden összefügg. A geometria, amely végigfut az egyedi gyártású bútorok frontjain - finom, átlós bemetszések, amelyek nemcsak díszítenek, hanem ritmust adnak - ugyanez a minta tér vissza a nappali hátfal burkolatán is, ezúttal fában, nagyobb léptékben, magabiztosabban. Nem véletlen egybeesés. Tervezett párbeszéd.

A nappaliban a kandalló is ide született. Nem utólag illesztettük be, nem kerestünk hozzá helyet - hozzá terveztük a teret. A konyhából is jól látható, mintha a ház szíve lenne, amelyet minden irányból érezni lehet. A kanapé mellette modul - elemei szabadon rendezhetők, ahogy az élet éppen kívánja. Ma négyen, holnap nyolcan, holnapután csak ketten. A bútor alkalmazkodik, nem fordítva. A lámpatestek - a nappaliban egy markáns fekete korong a mennyezeten, a hálóban egy-egy füstüveg cseppforma - nem csupán fényforrások. Karakterek. Mindkettő egyedi, mindkettő pontosan oda való, ide született.

A konyhát fa lécekből rakott mennyezeti elem határolja el lágy eleganciával a nappalitól - nem fallal, nem üveggel, hanem fénnyel és anyaggal. Átlátni rajta, mégis érezni a különbséget. A pult sötétszürke burkolata komolyan veszi a dolgát, mellette a fa meleg, és a kettő között ott a virágcsokor - élénk rózsaszín, mintha szándékosan szólna bele a visszafogott eleganciába.

A fürdők testvérek. Azonos stílusban születtek, mégis mindkettő a saját teréhez lett alakítva - mint két egyforma arcú testvér, akik közben teljesen más személyiségek. A tükörmegvilágítást nem falikarok oldják meg, hanem függőleges LED csíkok a tükör két oldalán - szikár, tiszta, modern. A mosdószekrényeken ott vannak a geometriai bemetszések, ugyanazok, amelyek a nappaliban a hátfalon futnak. Aki figyel, észreveszi.

Az alsó szinten a közlekedőben fényfolyosó fogad. LED szalagok futnak a falakon és keresztbe a mennyezeten - nem tolakodóan, kedvesen, barátságosan. Este különösen szép. Nappal sem szükségtelen.

A gyerekszobában tündérvilág vár. Apró éneklő madárkák ülnek a tapéta ágain - mintha ők is tudnák, hogy ezen a domboldalon különösen jó énekelni. A szoba puha, fehér, légies - és mégis tele van élettel.

A hálószobában megáll az ember. A pasztellzöld - ez az a szín, amit nagyon szeretek. Nem tolakodó, nem halvány, hanem pontosan olyan, amilyennek egy hálónak lennie kell: nyugodt, mély, üde. Mint a domb, amelyre a ház néz. A tükrös tolóajtós szekrény megduplázza a teret és a fényt, a füstüveg függőlámpák pedig olyanok, mintha lebegő vízcseppek lennének - egyediek, finomak, pontosan odaillők. A festmény felette álomszerű, elmosódott. Ahogy az álom is lenni szokott.

Ez a ház tudja, hol áll. A táj részének tekinti magát - és a táj viszonozza ezt.