Magaslati levegő a Duna partján

Vannak lakások, amelyek azzal kezdődnek, amit nem lehet megváltoztatni. Gábor lakása ilyen. A hidegburkolat már ott volt, amikor megvette - friss, új, és mégis idegen. Nem akartuk azonnal lebontani. Nem lett volna a jó kezdet. Ehelyett glettbeton fedést kapott és ezzel minden megváltozott.

A glettbeton nem kompromisszum volt. Kifejezetten szerette volna Gábor a lakás különböző felületein használni. Így lett belőle karakter. A fürdő, a wc, a konyhai hátfal egyetlen anyag nyelvezetén szól - nyers, férfias, magabiztos. De pontosan itt kezdődött az igazi tervezői feladat: hogyan lágyítsuk a hatást. Hogyan maradjon otthon, ne bunker. A választ a dió meleg színében leltük meg, amely mindenhol visszatér - a bútorokon, a mennyezeti léceken, a bárpult polcain. Valamint a növények, amelyek szinte minden sarokból előbújnak, élnek, lélegeznek, puhítják a teret. A Dunára néző terasz műfüve is ezt folytatja: ahol nem tud valódi természet lenni, ott teremtünk magunknak. Súlyok és pázsit egymás mellett - mert Gábor reggelente edz, esténként pedig onnan nézi, ahogy a fények lassan kigyúlnak a városban, és visszatükröződnek a folyó felületén. Ez a kilátás nem véletlenszerű ajándék. Ez az az ok, amiért ezt a lakást választotta.

A csillaglámpa a nappaliban robbant fel a mennyezeten, Edison izzókkal, mint egy kis belső univerzum. Mellette a kék kanapé - bársonyos, tűzött, váratlan - egyetlen határozott gesztussal törte meg a monochromatikus teret. Okkersárga kiegészítők felelnek neki, komplementer kontraszttal, ahogy jó barátok szoktak egymásnak ellentmondani. Az egyedi faburkolatú TV-fal mögötte olyan, mint egy titkos háttér - mély, meleg, nyugodt.

Az alaprajz nem engedett külön étkezőt. Nem erőltettük. A sziget lett az a hely, ahol reggeli kávé és esti iszogatás magától megtörténik. Felette egy lebegő polcrendszer sorakoztatja a poharakat és üvegeket - fejjel lefelé lógó talpas poharak, mellettük a Gábor által gyűjtött színes üvegek, amelyeket semmiképp nem szeretett volna elzárni. Ahogy fény átszűrődik rajtuk, varázslatos módon töri meg a szürke hátteret. De Gábornak ez még mindig kevés volt - ő egy igazi bárpultot akart. Megkapta. A sarokban kapott helyet, glettbeton háttérrel, meleg LED fénnyel megvilágítva - ez az a sarok, ahol az idő elfeledkezik magáról.

A dolgozóban a dió és szürke fele-fele arányban jelenik meg, a két anyag egyensúlya tökéletes. A fa lécek a mennyezetről leereszkednek a falra, körbeölelik a teret, és a ráirányított spotlámpák között ott pislákol egy Edison izzós asztali lámpa - meleg, sárga, analóg fény a digitális munkában. Az előszobában, a hálóban ugyanez a bútornyelv folytatódik, egységes képet alkotva, ahogy az egész lakás teszi - minden szoba más hangnemben szól, de ugyanazt a dalt énekli.

A hálóban az alaprajz komoly fejtörést okozott. Franciaágyas szobáknál szinte kötelező elem a szimmetria - két egyforma éjjeliszekrény, két egyforma lámpa, minden középre rendezve. De itt más volt a cél: hogy egy extra beépített szekrény is helyet kapjon. Engedtünk az aszimmetriának. Megérte. A fa fejtámla mögül meleg fény szüremlik elő, az egyedi sokszögű mennyezeti lámpa csendesen figyel felülről, és a szoba - bár nem szimmetrikus - mégis tökéletesen kiegyensúlyozott. Mert az egyensúly nem mindig azt jelenti, hogy minden egyforma.

Kint sötétedik. A Duna ott van valahol a fények között. Idebent melegség, minden a helyén. Kimaxoltuk a lehetőségeket - ahogy Gábor ezt az élet többi területén is szokta.